Pataki Géza: Dolgozatok 1.rész

2009-09-11

     Budapesten születtem 1962-ben. Születésem óta Siófokon élek. Először cukrászként dolgoztam, majd családommal üzletet bérelve a kereskedelemben tevékenykedtünk. Ezután másfél éves katonai szolgálat következett. Leszerelésem után már saját üzletünkben dolgoztam.  Később belkereskedelmi ügynök, termékforgalmazó és üzletkötőként tevékenykedtem. Munkám mellett iskolai tanulmányokat is folytattam. Voltam cukrász szakmunkás, a szakközépiskolát követően könyvesbolti eladó, okleveles grafológus, könyvkereskedelmi menedzser, magyarságkutató, történész, régész munkatárs (Ma, magiszteri fokozat), magyarságkutató (PhS fokozat).

          Széles érdeklődésű ember vagyok, ennek egyik fontos eleme a magyar történelem és kultúra. 1993-ban részt vettem egy bronzkori földvár ásatásain, Százhalombattán. Legfontosabb hobbijaim a könyvek és a fotózás.

     A 2003-ban elinduló Balatoni Polgár újságban megjelent néhány cikkem. 2005-ben részt vettem egy fotópályázaton, melynek célja a megye szépségeinek képi megfogalmazása volt. („Bennünk élő Somogy” c. fotópályázat. (Ezen megosztott második díjat értem el (kiemelt dicséret.). Egy fotóm a Boldogasszony kiállítás részeként végigjárja a Kárpát-Hazát és az alkotások idővel végleges helyet kapnak az országban. Reményeink szerint az összegyűjtött művekből könyv, naptár készül.

     2008-ban Summa cum laude minősítéssel végeztem, ezután felkértek, tartsak előadást a Somogyi Tudósklubban. Könyvet írok a középkori Magyarország könyvkultúrájáról.    

Tudósítás

Az 1994-ben első ízben megrendezett Könyvfesztivál évfordulójához érkezett. Tíz évvel ezelőtt a Frankfurti Könyvvásár Igazgatóságának szakmai segítségével elindított rendezvény mára az ország egyik legfontosabb könyves eseményévé nőtte ki magát, melyet nemzetközileg is jegyeznek. 
     Erre a seregszemlére április utolsó hétvégéjén került sor, mivel 1995-ben az Unesco Általános Konferenciája április 23-át a Könyv Világnapjának nyilvánította. A jubileumi fesztivál a rózsák és könyvek ajándékozásával nyílt meg, ami egy katalán hagyomány, és az egész világon elterjedt. A három és fél napos kiállításra huszonegy országból jött mintegy félezer kiállító a megszokott helyszínre, a Budapest Kongresszusi Központba. Közel ezerötszáz négyzetméteren kettőszáznyolc pavilont állítottak, ahol kis híján ötvenezer hazai és külföldi könyvet lehetett megvásárolni, illetve megrendelni. Az idei év díszvendég országa a kortárs irodalmat és könyvkiadást bemutató Franciaország. A fesztivál díszvendége, Budapest Nagydíjasa, a világhírű perui író, Mario Vargas Llosa.
     Harmadszor tartották meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, ahol tizennégy fiatal író mutatkozott be a nagyközönségnek.
     A termekben és standokon zajlottak az irodalmi estek, felolvasások, dedikálások, előadások, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, szakmai díjak átadása, konferenciák, kerek születési évfordulójú szerzőkkel való beszélgetések, koncertek. Ezeken kívül külső helyszíneken irodalmi és kulturális rendezvények kapcsolódtak a könyvfesztiválhoz a főváros több pontján, mint például filmvetítések, színházi előadások vagy André Kertész az olvasás örömét ábrázoló fotóinak kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
     Ez a három és fél nap a maga több, mint kétszáz programjával, igazi örömünnep volt a könyv barátainak, ahol mindenki bőséggel válogathatott a kínálatból. 
     Habent sua fata libelli, vagyis a könyveknek is megvan a maguk sorsa, tartja a latin mondás és nyílván igaz ez a könyvfesztiválokra is.
     Tiszta szívvel csak azt kívánhatjuk minden könyv és kultúrát szerető ember nevében, hogy az ilyen rendezvények tartsanak addig, míg létezik a Gutenberg-galaxis.   

Portré

     Dr. Cey-Bert Róbert Gyula gasztronómust, ételtörténészt nemcsak emberi kapcsolatok, barátságok kötik Siófokhoz, de jelenleg a Kodolányi János Főiskola siófoki intézetének tanára, a Gasztronómia és Szálloda tanszéki csoport vezetője. A 2003 őszétől évente megrendezett Balatoni Nemzetközi Tojásfesztivál védnöke és egyik szakmai előadója.
     Élete kész kalandregény, érdemes nagyvonalakban megismerni. Tizennyolc évesen, 1956-ban Budapesten harcol, ezért el kell hagynia az országot. Az ausztriai menekülttábor után Svájcba, és Franciaországba került. Innen ismét Ausztria, ahol leérettségizik, majd ösztöndíjjal, 1958-1963 között a genfi egyetemen tanul. Itt betölti a Magyar Diákszövetség elnökének tisztét.
     Megalakítja kutatóintézetét 1963-ban, ahol marketing, reklámpszichológia és pszichológiai motivációval foglalkozik. Megválasztják a Nemzetközi Borakadémia rendes tagjának 1973-ban és ebben a tisztségében kutatásokat vezetett a borok és a nemzeti konyhák harmonizációjának témájában. A Genfi Magyar Katolikus Közösség elnöke lesz 1975-től, tíz évig. „Az étkezési szokások szimbolikus nyelvezete” című  disszertációjával ledoktorál a hetvenes évek végén. 
     1980-1991 között a Gastronomy Research International vezetője. Távol-Keletre költözik 1982-ben, ahol gasztronómiai fesztiválrendezőként és tanácsadóként dolgozik, luxusszállodáknál. A legtöbb ázsiai konyha egyik legelismertebb tekintélye lesz. 
     Egy évvel később a magyar gasztronómiát mutatja be: a Fülöp-szigeteken, Thaiföldön, Indonéziában és Szingapúrban.  1984-ben megrendezik a világon az első Gasztronómiai Csúcstalálkozót Bangkokban az Oriental Szállodában, ahol megalakult a Gasztronómiai Világtanács. Meg választják főtitkárrá. A következő évben egy bangkoki kolostorban szentelik buddhista szerzetessé, ahol hat hónapot tölt el, de él, mint remete az őserdőben is. 
     Szabadságszeretete elviszi Laoszba, Afganisztánba, Burmába, ahol az elnyomott népek fegyveres harcaiban vesz részt. Emellett más eszközökkel is segít. Gyógyszereket vásárol, pénzt gyűjt, illetve adományoz, és különböző fórumokon fejti ki humanitárius tevékenységét.
     1991-ben tér vissza hazájába, majd 1996-ban részben visszatelepül. Ebben az évben a Gasztronómiai Világtanács elnöke lesz. 
     Bárhol is járjon a világban, a titokzatos Tibetben, a forró Afganisztánban vagy Délkelet-Ázsia őserdeiben, a magyarságért valóaggódása és a jövőbe vetett reménye mindenhová elkíséri. Vizsgálja a magyar vallás- és őstörténetet. Ilyen jellegű kutatásokat folytat Tibetben, Mongóliában, Ujguriában, Juguriában, Japánban. Húsz év munkája nyomán, 2003-ban jelent meg könyve: A magyar ősvallás. Meggyőződése, hogy tudományosan át kell értékelni őstörténetünket, kutatni kell a gyökereinket és meg kell erősíteni a magyarság nemzettudatát.
     Több étellel és borral foglalkozó könyve mellett több verseskötete is napvilágot látott. Két könyvéből (A sólyom embere útjai, 2001; A sólyom embere visszatér, 2006) nem mindennapi életét, gondolkodásmódját ismerhetjük meg.
     Járva a világot, sokrétű tapasztalatokat gyűjtött, amelyek egyedi módon gazdagították látásmódját. Ezért olyan forráshoz hasonlít, melyből bőven lehet meríteni, így, aki az ő nézőpontjából akar ismereteket szerezni a világról és benne az emberről, az éljen a lehetőséggel.  

 

Kritikai interjú

     Késő délután az Országház folyosóján álldogálok, s egy kormánypárti képviselőre várok, aki nagy sokára meg is jelenik.
 -    Jó napot kívánok,  a FÚSZ-tól jöttem, újságíró vagyok. 
 -    A FÚSZ-tól? Az meg milyen szervezet? 
-     Az a Független Újságírók Szövetsége. 
-     Értem. 
-    Látom képviselő úr, nehéz napja volt, mindig ilyen sok a munka? 
-    Igen, rengeteget dolgozunk, hogy a lakosságnak jó legyen. Az ülésen főleg az új helyzetről és az ország érdekében meghozott intézkedésekről egyeztettünk. 
-   Lesznek súlyos megszorítások? 
-   Ugyan kérem, ettől nem kell tartani. Mi csak átszervezünk, racionalizálunk és kezeljük a válságot, ami nem egyenlő a megszorításokkal. 
-    Ezt hogyan kell értelmezni? 
-    Nehéz döntéseket kell hozni és minél gyorsabban cselekednünk kell.
-    Melyek a legfontosabb tennivalók? 
-    Kezelni a válságot, megvédeni a munkahelyeket, talpra állítani a gazdaságot.
-    Kifejtené ezt bővebben? 
-   Csökkenteni kell az állam kiadásait, hogy finanszírozni tudjuk a rendőrséget, az iskolákat, kórházakat és jusson szociális ellátásra. Mint tudja, mi szociálisan érzékenyek vagyunk. Módosítani kell az adók, a nyugdíjak és a támogatások rendszerét. Még több vállalatot kell idehozni külföldről, hogy új munkahelyek létesüljenek. Növekedési pályára kell állítanunk a gazdaságot. Még több uniós forrást kell felhasználni, helyreállítani a külföldi befektetők bizalmát. 
-    Egyes vélemények szerint a kormány toporog, látszatintézkedéseket hoz, nincsen konkrét elképzelése. Mit gondol erről? 
-    Magát nem a Fidesz küldte? 
-    Nem, én csak kérdezek, mert ez a dolgom. Tehát? 
-   Nézze, most nehéz a helyzet, de ez az egész világon így van. Ennek ellenére elkerültük a csődöt, kezeljük az azonnali problémákat, és nekünk vannak a legjobb szakértőink, de még így se tudtuk ezt a gazdasági világválságot kivédeni. 
-    Nehéz ebben a pozícióban dolgozni? 
-   Igen, tudja az  a sok törvény, szabály, utasítás, de hát ez minden szakmával együtt jár. Ez önöknél is így van? 
-   Nekünk újságíróknak lényegében egy szabálynak kell megfelelni. 
-   Csak egynek? Érdemes elgondolkodni a pályamódosításon, és mi az a szabály? 
-   Deák Ferenc ezt úgy fogalmazta meg, hogy az újságíróknak nem szabad hazudni. -   Félhangosan: „Talán mégsem változtatok szakmát”. Deák Ferenc a főnöke? 
-   Nem, ő igazságügyminiszter volt. 
-   Érdekes, rá nem emlékszem. 
-   Tudja, az első felelős magyar minisztériumban volt tárcája. 
-   Felelős? Akkor az régen volt. 
-   Igen, az régen. Ennyit szerettem volna kérdezni, tudom, hogy bokros teendői elszólítják. 
-   Jó is, hogy mondja. Egy óra múlva Bokros Lajossal lesz találkozóm. Az újságíróknak pedig mindig szívesen válaszolok. Viszontlátásra.

 

Életkép

     Világosságra ébredtem. Az óra szerint még sötétnek kellett volna lennie. Eltűnődtem. Leesett a hó, villant eszembe. 
     Kimenve, a mindent beborító fehérség fogadott. Lenyűgöző látvány volt. A vastag réteg alatt a fák ágai meghajoltak. A lámpák fényében úgy tetszett, mintha ezernyi gyémánt csillogna. Nem mozdult semmi, csend és nyugalom terült szét a környéken. 
     Elindultam. Lépteim zaját elnyelte a nagy hó. A város fehér lepel alatt szunnyadt, békésen. Az utcákat még nem söpörte senki, csak néhány járókelő ment dolga után. Fekete árnyak a fehérségben és a reggeli világosságban. Néhány kéményből füst szállt egyenesen az ég felé. Elmosolyodtam, mert a füst látványától eszembe jutott a gyorsan elillanó meleg nyár. A hideg azonban gyorsan visszarántott a jelen valóságába. Kabátom gallérját feltűrtem és sapkámat pedig a szemembe húztam. Szép, látványos a tél, de megvannak a maga hátrányai. S ahogy így róttam az utcákat, lassan megérkeztem úti célomhoz. Egy fehér téglával borított üzletházhoz érkeztem, sarkán szép  féltoronnyal. Benyitottam. Meleg csapott meg,  szemüvegem bepárásodott.
      Levettem és körülnéztem. Bár vasárnap reggel volt, már  voltak néhányan a kávézóban. Egy intim sarokban fiatal pár üldögélt meghitten. Kávéjuk hideg, szerelmük annál forróbb. Távolabb alacsony úr kente zsemléjét. Az eladók fehér ruhákban sürögtek-forogtak.  Nemsokára elém is került forró kakaó a friss, foszlós kaláccsal. Mindenki elmerült a finomságok élvezetébe és a csendes gondolataiba. 
     Hirtelen nyílt az ajtó és belépett egy hölgy. Haja hosszú bundájára omlott, csizmájának kopogása visszahozott a jelen valóságába. Elment az asztalom mellett, s megéreztem keleti, egzotikus parfümjét. Szantál keveredett össze az italok és a péksütemények illatával. Hiába, a nők ismerik a csábítás összes trükkjét.
     Befejeztem reggelimet, s orromban a parfüm illatával kiléptem a vakító fehérségbe. A szakadó hóesésben elindultam hazafelé. A hópelyhekkel együtt gondolataim is kavarogtak. Az évszakok váltják egymást, az évek gyorsan elszaladnak, s én örültem, hogy ennek a földi csodának, amit létezésnek hívunk én is részese vagyok.
     Merengésemből felriadtam, mert egy ismerősöm rámköszönt. Nemsokára megpillantottam házam kapuját. Így telt el egy hideg, téli vasárnap délelőtt.      

 Esszé a Hazáról

                „Magyar vagyok. Legszebb ország hazám.
             Az öt világrész nagy területén.
 Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.”
                                                                                   Petőfi Sándor: Magyar vagyok
                                                                         -          részlet - (1847)

     A haza vajon mit jelent? Nem könnyű rá feleletet adni. Mindenkinek mást, mégis alapvetően ugyanazt. Ahány ember annyi gondolat.
     Hiszen Petőfinél is ezt olvassuk: „Legszebb ország hazám”. Mindjárt két fogalommal is találkozunk, ország és haza. A térképekre nézve egy határokkal körülvett földdarabot látunk, ez az ország. Amikor elutazunk, elhagyjuk az országot, viszont visszaérkezéskor már hazatérünk. A haza ennél jóval több.
     Beszélhetünk az egész hazáról és a szűkebbről is. Amikor meglátom a Balaton csillogó, szépséges víztükrét, nekem az jelenti a „szűkebb hazát”.
     Többféleképpen is megragadhatjuk, mert létezik földrajzi, történelmi, jelen idejű, a lelkünkben, gondolatainkban élő is. 
     A magasból letekintve a földrajzi hazát megtaláljuk a Kárpátok ölelésében. 
     Meghatározhatjuk a nemzet közös sajátosságai alapján is, mint a: rokonság, a nyelv, kultúra, érzések és gondolatok, erkölcs, szokás, történelmi sors, örömök és szenvedések. Ezek által kialakul az összetartozás érzése, a nemzettudat és velejárói: a ragaszkodás a hazához, ennek földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, kultúrájához, emlékeihez. Létezik az emlékek hazája is. 
     Szimbolikusan hasonlíthatjuk egy ősi fához is. Koronája (Szent Korona) alatt találunk oltalmat, menedéket, gyümölcse táplál, fája melegít hideg éjszakákon, házunkhoz, ágyunkhoz, bölcsőnkhöz, csónakunkhoz, asztalunkhoz ő ad anyagot, s ha sírba dőlünk, ő borít ránk szemfedőt. Gyökere alkotja a múlt birodalmát, a lepergett évszázadokat, őseink életét, tetteit, vágyait, harcait, a hagyományok forrását. Törzse a jelen, amelyben honfitársainkkal együtt élünk. A növő, folyton megújuló ágakban pedig már ott alakul, a jövő. 
     Szeretnünk kell a hazát, ahogy elődeink is tették, és azon kell munkálkodni, hogy az utánunk jövő generációk is így érezzenek. 
     Bárhogyan is keresünk és találunk választ e fogalomra, mert az bennünk van és általunk él, mert a Haza (most) mi magunk vagyunk.

„Nincs másik idő, mely befogadna,
 másik ország, mely nevet adna:
 ideköt
 idegszálaival a szél, 
pamutszálaival a köd
 S a végső türelem is ideötvöz
Csoóri Sándor: Idegszálaival a szél – részlet -

 Interjú

     Kövecses-Varga Lajos egy kis faluban, Lovászpatonán született 1957-ben. A természet már kisgyermek kora óta érdekelte. Ősmaradványokat, majd egy kollekció hatására ásványokat kezdett gyűjteni. Földrajz-biológia szakos tanárból az egyik legnagyobb mineralógus szaktekintéllyé vált. 1986-ban nyitotta meg ásványmúzeumát Siófokon. Magyarország legnagyobb kiállított ásványgyűjteményével rendelkezik. Az erdélyi anyaga a legnagyobb a világon. 2004-ben egy eddig, a világon ismeretlen ásványfajtát talált. 
     Mesélj a kezdetekről?
     A túrázás során először ősmaradványokat, aztán egyre inkább bányákat járva ásványokat is találgattam, ezek nagyon megtetszettek és elkezdtem őket gyűjteni. A pápai gimnázium után Szegedre kerülve földrajzszakosként ott a Koch Sándor gyűjteménnyel találkoztam először, ami nagyon komoly, 3000 ásványból álló anyag. Ezt látva határoztam el, hogy szinte az őslénygyűjtést félretéve ezentúl csak az ásványok fognak érdekelni. Számomra a történelmi Magyarország lett a gyűjtőterület. Ma már ebből maradt a jelenlegi Magyarország és Erdély.
     Mikor lett ebből hobbi?
     Igazából 13-14 éves koromban rendszeresen megfáztam. A hóolvadások után mindig a patakokban turkáltam és minden ilyen apró dolgot összeszedtem, ezek főleg ilyen csiga-kagyló töredékek voltak. Azt hiszem, hogy hobbi akkor lett, amikor talán már magam is hozzájutottam némi pénzhez és ezt a pénzt nem a szüleimtől kapva tudtam elkölteni ásványokra, hanem a magam orra elől vontam el úgymond. Tehát mindent, amit lehetett befektettem ásványokba. 
     Gondoltad volna, hogy ez lesz életed hivatása?
     Én tudatosan készültem rá. Ugyan nagyon sokan meg is mosolyogtak. Gimnáziumban azt mondtam már, hogy nekem egyszer egy múzeumom lesz. Ez annyira komoly volt, hogy a szüleim is nagyon komolyan vették, és soha nem mosolyogtak meg emiatt. Tehát maximális támogatást kaptam tőlük. Látták, értékelték azokat a dolgokat, amiket összeszedtem.
     Hol és mikor sikerült első múzeumodat megnyitni? 
     Siófokon sikerült 1986-ban, tehát az akkori tanács még értékelte azt, hogy nekem van már egy államilag védett gyűjteményem. Az akkor háromezres anyagot megbírálták úgymond az állami szervek. A Természettudományi Múzeumtól kijöttek, felértékelték, katalogizálták.
     Mennyi ilyen típusú múzeum van ma Magyarországon?
     Ami rajtam kívül még működik az előbb nyílt, mint az én gyűjteményem. Makovnik István Fertőrákoson egyetlenegy ásványnak a kalcitnak a változatait mutatja be.  
     Mit kell tudni a gyűjteményedről? 
     A jelenleg ismert 4500 ásványfajból olyan 1050 a fajok száma, ami előfordul, ennek persze körülbelül a fele mikroszkopikus, illetve egy-egy előfordulás. Vannak olyan értékek, amelyek etalonpéldányok, csak nálam található belőlük, illetve a legszebb, amely valaha is előkerült egy-egy bányahelyről. Ez az erdélyi és magyarországi lelőhelyekre is igaz. 2004-ben találtam egy új ásványfajtát és Koch Sándor professzorról neveztük el, Koch Sándoritnak. A világon, ha valaki ezzel akar foglalkozni, akkor a típuspéldányait itt fogja megnézni a siófoki ásványmúzeumban. 
     Magyarországra nézve több önálló fajt találtam, ami első előfordulás Magyarországon, de nem a világon.
     Ez mit jelent, jelentett az életedben?
    Azt kell mondanom, hogy semmit, egyedül a családom értékelte igazából, a fiaim büszkék rá. A kisfiam összegyűjtötte azt a háromszázvalahány cikket egy komoly monográfia formájában. Címe az volt, hogy beírtad magad a történelembe, és ezt kaptam tőle karácsonyra. Sokan irigyek rám. A barátaim azt mondták, Lajos nagyon örülünk, hogy te találtad ezt az ásványt. Tőlük csak jót kaptam. 
     Munkásságodat állami vagy akár szakmai szinten mennyire értékelik? 
     Magyarországon kevés a szakképzett mineralógus és nagyon kevés közöttük, aki ásványgyűjtő. Az erdélyi és magyarországi ásványoknak, főleg az erdélyinek a legnagyobb szaktekintélye vagyok, mindenki hozzám jön mindenféle problémával. Szóval azért ez mindenféleképpen egy elismerés. Szakmai elismerés soha nem ért. Az ásványgyűjtők tudják, az én gyűjteményem mit ér, hova tehető. Az, hogy más emberek, mert itt városi szinten abszolút nem értékelik, ez sajnos igaz. 
     Európai összevetésben mit lehetne mondani?
     Európai szinten úgy kell vizsgálni, hogy talán az erdélyi anyagot tekintve nemcsak Európában, de a világon nekem van a legnagyobb ásványgyűjteményem. Vannak olyan gyűjtemények, amelyek egy-egy területre nézve talán több anyaggal rendelkeznek,  de ha úgy nézzük, hogy a gyűjtemények darabjainak szépségét tekintve az én gyűjteményem az nagyon ott van az első helyen.
     Milyen további terveid, álmaid vannak?
     Mindenképpen fejleszteni a gyűjteményt. Nagy álmom volt az, hogy egyszer lesz egy szép kiállítóhelyem két-háromszáz vitrinnel, ahol elfér a tizenkétezer ásványom, de ez sajnos már azt hiszem, csak utópia. 
     Néhány zárógondolatot mondanál?
     Egészség legyen, aztán akkor tudunk menni, gyűjteni minél több helyre. Erdélyben van még vagy 600 hely, ahová szeretnék eljutni. Lehet, hogy még lesz egy-két új ásványfaj, ami egyszer bejön és valaha majd talán, ha valaki talál valamit, akkor azt majd rólam nevezik el.
      Nagyon sok sikert kívánok a további munkádhoz, erőt, egészséget és nagyon köszönöm a beszélgetést.  

Nyílt levél

Tisztelt képviselő úr!

     Ön néhány évvel ezelőtt elvállalta, hogy közösségünk ügyes-bajos dolgait intézi. Ennek a nem kis feladatnak az ellátásával megbíztuk. Munkájával elégedettek voltunk, élvezte bizalmunkat.
     Egy idő óta azonban azt tapasztaljuk, hogy a történések rossz irányba mozdultak el.
     Itt van például az elmúlt időszakban elvégzett munkák színvonala. Összességben elfogadható ugyan, de a felhasznált anyagok és a kivitelezés minősége kívánni valókat hagyott maga után. Ennek kapcsán azonban, mivel akkor szóban megtettük észrevételeinket, most nem írnánk.
     Most, nem kevés egyeztetés után mindannyian úgy döntöttünk, hogy az esedékes nagy felújításba belefogunk, amiben az ön részvétele nélkülözhetetlen. 
     A munkák el is indultak és úgy tűnt, rendben is haladnak.
     Most viszont azt kell tapasztalnunk, hogy a munkások álldogálnak, cigarettáznak. A lift ugyan elkészült, de már másnap használhatatlan volt. Az épületben káosz van, a generálkivitelező cég vezetőjét soha nem találni. 
     Az a hír is szárnyra kapott, miszerint ön más házaknál is vállalt képviselői feladatokat, ugyanakkor nálunk senki nem tartja kézben a dolgokat. Telefonjainkra nem reagál, s amikor személyesen találkozunk sürgős tennivalóira hivatkozva, gyorsan távozik. 
     A még nagyobb bajokat elkerülendő, úgy határoztunk, hogy rendkívüli gyűlést hívunk össze, s az ön részvételére is feltétlenül számítunk.

                                                                              Tisztelettel: a lakóközösség   

Nyelvtörő gyakorlat

Elhatároztuk már régen, kirándulunk most a héten.
Bakancsot a lábra fel, s irány a nagy hegyek. 
Mentünk, mentünk sík vidéken míg elértük a hegységet.
Fel is másztunk legott nyomban, elénk ekkor egy őz toppant.
Őszi erdőn ott egy őz, szerencsénk lesz mondta ő. 
Fent a hegyek magas ormán reszeltünk egy halom tormát. 
Magas égen sas cikáz, itt a földön ne cicázz. 
Majom csapat fenn az ágon, leesett a vérnyomásom. 
Elhagytuk a hegyeket, láttunk kicsi egeret. 
Vadlúdcsapat fent az égen, behúzták a kormányféket. 
Állatkertbe mentünk még, csodát láttunk mindenképp. 
A csinos csőrű csintalan csőrike csippentett a csodás csiperkéből.
A búskomor bozontos borz bágyadtan ballagott barátjához, 
s a borzalmas borzszag betöltötte a baromfiudvart, 
s Gedeon a gőgös gúnár felszaladt a létra fokán.
Kicsi egér milyen vidám, sajtból áll az egész világ. 
Milyen hamis ez a cickány, nem issza meg a bort tisztán.
Foxi kutya kint a réten, elcsapta a hasát éjjel. 
Egzotikus állatok, képviselve voltak ott. 
Nem eszem én szalmát, zabot, mert víziló vagyok.
Amottan a szikla fokán, leugrott a fóka komám. 
A hód arcán enyhe pírral, rálépett a gólyahírra.
Hosszúszárnyú ez a bálna, nem megy el már ma a bálba. 
Milyen jó volt ez a bankett, elefánt a táncparketten. 
Állatkerti sétánk során, elszaladt az idő jócskán, 
s elgurult a nap mint a dinnye, az előbb még itt volt, s most már nincsen.
Ez itten egy szösszenet, bevégeztem művemet.  


« Vissza