Krúdy Gyula Újságíró Iskola

Pataki Géza: Dolgozatok 2.

     Beszélgetés Dr. Cey-Bert Róberttel
   
   Szép májusi nap van, s nekem ma egy fontos találkozóm lesz. Délután kettő órakor Dr. Cey-Bert Róbert Gyula vár, hogy elkészíthessem riportomat.

     Átvágok Siófok legnagyobb zöldterületén, a Jókai-parkon. A környezet üdítő látvány, talpam alatt hamar elfogy a díszköves út. Nemsokára a fák között meglátom azokat az épületeket, ahová igyekszem. A valamikori Sió és Hullám szállodák, ma a Kodolányi János Főiskolának adnak otthont. Mellettük húzódik a híres hársfasor, s azokon túl már a Balaton víztükre csillog. Felmegyek a lépcsőkön, s tudom, egy különleges emberrel fogok ma beszélgetni. A megbeszélt időpontban bekopogok. Belépek a kicsi irodába, ahol a professzor úr már vár, kedvesen. Magas, jó kiállású, szimpatikus ember. Nyakában jegye, a szkíta sólyom. Íróasztalán nagy halmokban jegyzetek, papírok. Legújabb könyvén dolgozik, mely a szimbólumokról fog szólni. Leülök és elindul a beszélgetés.

     Szeretném azzal kezdeni, hogy élted a gimnazisták boldog világát Kaposváron, amikor egy nagy fordulat következett be Magyarországon. Kitört az 56-os magyar forradalom és szabadságharc. 
     Azt szeretném megkérdezni tőled, hogy mi vitt 1956-ban Budapestre és méghozzá a harcok legsűrűbbjébe?
     Azt hiszem két fontos tényező volt. Egyik az, hogy mindig nagyon érdekelt a magyar történelem és irodalom, a magyarságnak sorsa, az ősi legendák, a magyar ősvallás. Irodalomban jó voltam, sokat írtam verseket, novellákat. Aki ismeri a magyar irodalmat, akkor az mindjárt tudja, hogy milyen nagy szerepe volt a 48-49-es szabadságharcban a költőknek és az íróknak. Ugyanúgy beszélhetünk a török időkben Balassi Bálintról és Tinódi Lantos Sebestyénről, vagy a kuruc időknek a krónikásairól.
     Engem nagyon érdekeltek a magyar történelemnek ezek a nehéz időszakai, amikor a nép és az ország elnyomás alatt szenvedett. Ezt én átéltem és magamban fel voltam lázadva a kommunista rendszer ellen. Persze ezt nem lehetett kimutatni, annál is inkább, mert láttam elég korán, hogy ez hazugságra épül minden, amit mondanak, az nem úgy van. Mivel hazugságra épült, az embert is hazugságra kényszerítették, hogy engem felvegyenek a gimnáziumba meg kellett hamisítani a születési anyakönyvi kivonatomat, mert az eredetiben az volt írva, hogy apja foglalkozása malomtulajdonos. Édesapámnak volt egy vízimalma, amit a nagyapámtól örökölt. Négyszáz éven keresztül egy vízimolnár dinasztiához tartoztak, akiknek vízimalmaik voltak a Drávától a Kaposig. Édesapám öccsével és két segéddel tizenhat órát dolgoztak naponta.
     Én is emlékszem, gyerekkoromban, hordta fel a zsákokat a lépcsőn, hát nem volt természetesen lift és felvonó, fel kellett vinniük a falépcsőn az első emeleti részre a zsákokat, mert ott voltak a garatok, amibe beleöntötték a gabonát. Ez egy hatalmas munka, hetven-nyolcvan kilós zsákokat cipelni, s ő ugyanúgy cipelte, mint a többiek.
     Hirtelen kapitalista-kulák listára kerülhettem volna, ha így jelentkezek. A gimnáziumba fel se vettek volna, és akkor meghamisítottuk a születési anyakönyvi kivonatomat és azt írtuk be, hogy apja foglalkozása molnársegéd, s egyből munkásszármazású lettem.
     Amikor elindultak az események Budapesten értesültünk róla. 
     Az első időkben elfoglaltuk a rádiót, én nem voltam ott 23-án, de aztán a kommunisták a ruszkikat visszafordították. Ez a rádió állandóan mondta, ellenséges, fasiszta csoportok megtámadták a rádiót meg a szovjet csapatokat, s most már az utolsó emberig felszámoljuk őket. Állandóan hirdették a statáriumot, ennek ellenére én éreztem, hogy, ami most elindult az egy szabadságharc. Teljesen világos volt bennem, nem mondta senki, de ezt a belső meggyőződésem diktálta. Nekem egy gondolatom volt, felmenni Budapestre, s ott lenni azokkal, akik harcolnak a magyar szabadságért.
     Nem mentem el a gimibe, az utcán vártam valami szerencsére, és a szerencse meg is jelenik bizonyos esetekben. Ment fel egy teherautó Budapestre és felkéretőztem, s akik mentek fel, azoknak hasonló céljuk volt.
     Felértünk késő délután és hála Isten, hogy velük mentem, mert volt köztük egyetemista és elvittek egy diákszállásra, ami ott volt a Veres Pálné utcában, nem messze a Kálvin-tértől. Másnap fegyverem is volt. Én nem voltam pesti, hát nem csatlakoztam azonnal bizonyos körökhöz. Ezt nem nagyon írják meg az ötvenhatról szóló történetek, jelentések vagy leírások, hogy valójában az ötvenhatos forradalom és szabadságharcnak egyik nagy előnye egyébként a megszervezett hadsereggel szemben az volt, hogy teljesen spontán szerveződtek a csoportok. Én is többféle csapattal voltam, volt amikor ott harcoltunk a Corvin-köz környékén, voltunk a körúton, a Rákóczi úton, s így tovább. 
     Tehát ez válaszolva a kérdésedre számomra ez egy ilyen belső indítás volt. Jung szerint vannak ilyen ősképek, amit öröklünk távoli ősöktől. Mindenesetre ez az indíttatás megvolt bennem és vitt fel oda, ahova úgy éreztem, hogy ott kell legyek. Most is szégyellném, ha akkor 18 évesen nem vagyok ott. Hát hála Isten ezért nem kell szégyenkeznem. 
     Miért kellett elhagynod az országot?
     Pontosan azért, mert amikor elesett a belváros, az emberek már ott kezdtek félni. Egyre nehezebb volt, sőt a kollégiumot, ahol először megszálltam, már azok , akik nem oda tartoztak, illetve fegyveresek voltak, azokat nem szívesen látták, már féltek, hogy aztán újra jönnek az oroszok. Tudtam, itt nem maradhatok, vissza kell mennem Kaposvárra. Nagy nehezen a parlamenti-téren találtam egy teherautót, akik kenyeret meg élelmet osztottak a pestieknek, és fel akartam kéredzkedni először és azt mondta a sofőr, hogy téged nem veszlek fel, mert látszik, hogy harcoltál. Akkor nem vett fel, de megint az Isten velem volt, mert már tele volt a teherautó és indultak és egy házaspár, akiknek a neve az volt, hogy Halmai, felhúztak a sofőr tudta nélkül. Siófokon átmentünk, este érkeztünk Kőröshegyre. Nem lehetett tovább menni. Elvittek  az iskolába, ott aludt az egész társaság, s akkor kiderült, hogy a sofőr észrevette, hogy ott vagyok. Akkor már viszont, ugye így változnak az emberek, a falusiak előtt azzal hencegett, hogy megmentett egy fiatal forradalmárt. Hát valóban megmentett, csak nem akart felvenni.
     Leérkeztünk Kaposvárra másnap reggel. Két-három hétig nem volt iskola, azért elmentem a gimibe. Mindenki ott volt, s nagyon büszkén természetesen mindenki tudta, hogy Pesten voltam, sőt a halálhírem is elterjedt már rögtön, a padomon ott volt, hogy meghalt a magyar szabadságért. Az egész gimnázium tudta hol voltam, mit csináltam. Senki nem köpött be, de hát az ávósok akkor már kezdtek újra szerveződni. Tudtam, hogy csak napok kérdése, mikor kerül rám a sor, s fogtam magam elindultam nyugat felé, egy osztálytársammal. Három nap alatt gyalog, stoppal, de inkább gyalog kiértünk az osztrák határra és egy éjszaka átmentünk.     Külföldön hogyan fogadtak, mint menekültet?
     Nagyon-nagy lelkesedéssel, mert a nyugati embernek bizonyos lelkiismeret furdalása volt, mert abszolút nem segítették a magyar szabadságharcot és a magyarokat.
     Ausztriába kerültem lágerbe. Nem voltam olyan nagyon sokáig, talán két hétig, tíz napig. Franciaországba akartam menni vagy Amerikába, aztán mégis jött a svájci Vöröskereszt és kérdezték, ki akar Svájcba menni és akkor aztán kijutottam Svájcba. Onnan aztán elkerültem egy hónap után Fribourgba, hogy befejezzem a gimnáziumot. Megtudtam a Magyar Katolikus Missziónál, hogy Ausztriában vannak magyar gimnáziumok. Franciaországba kerültem Párizs, Marseille, majdnem idegenlégió lett belőle. Párizson keresztül visszakerültem Svájcba, onnan Ausztriába. Leérettségiztem a Kammer am Attersee-i gimnáziumban Salzburg mellett. Aztán visszamentem Genfbe, francia Svájcba, egyetemre jártam, megcsináltam az első diplomámat, majd a másodikat, a doktori vizsgákat. Annak ellenére, hogy reklámpszichológiából doktori vizsgám volt, nem kaptam munkát, mert a reklámvállalatok attól tartottak, túlkvalifikált vagyok. Alapítottam egy kommunikációs és motivációs kutatóintézetet. Először egyszemélyes volt, én voltam az igazgató, a titkár, takarítónő, meg, aki kérdezte az embereket, írta a jelentést. Mindent beleadtam és lassanként hírneve ment és akkor elindult a karrierem Genfben is.
     Amikor meghalt a feleségem, akkor átköltöztem Távol-Keletre 1980-ban. 
     Mennyire ismerték akkor Magyarországot?  
     Magyarországnak szerintem a történelme során a legnagyobb propagandája ötvenhatban volt. Olyan nagy visszhangja volt, azt nem is lehet itt megérteni, akik itthon voltak. Amikor kiérkeztünk még akkor is hónapokon keresztül minden újság a magyar kérdéssel foglalkozott, s képekkel a forradalom és szabadságharc képeivel. 
     Hol nehezebb magyarnak lenni, itthon vagy külföldön?
     Itthon. Külföldön sokkal könnyebb. Már régen rájöttem, amióta ugye idealizmusból hazajöttem, hogy felhasználva a tudásomat, kapcsolataimat Magyarország boldogulásáért, azokon a területeken, amihez közel vagyok. Az legyen a bor, gasztronómia, utazás, marketing, reklámpszichológia, a magyar árúk népszerűsítése, a turizmus fellendítése. Aztán rá kellett jönnöm, hogy amikor hazajöttem Magyarországra, hogy itt senkit nem érdekel az ember mit tud. Itt már kialakultak a rendszerváltozás utáni maffiák,  a nagy szocialista maffiák, s persze semmi lehetőségem nem volt, nem is akartam volna ezekkel egy tányérból falatozni. 
     Aztán voltak a másikak, nevezzük nemzeti oldalnak, amelyek meg olyan szegényesen indultak, hogy nem akarták, hogy valakik belépjenek maguk mellé, hogy a tortát több részre kelljen felosztani. 
     Mi egyáltalán nem tartunk össze és ezért is alakult a magyar gazdaságnak a problémája. Ez nem is annyira gazdasági probléma, ez egy népkarakterológiai probléma, mert képtelenek vagyunk megszervezni magunkat, komolyan dolgozni és nem vagyunk, legalábbis gazdasági területen nem vagyunk elég kreatívak. Amellett olyan hangulat uralkodott el az országban a rendszerváltás óta, a szocialistáknak és a liberálisoknak köszönhetően, amely majdnem magyarellenes most már.  
    A magyarellenesség megnyilvánul nagyon sok területen. Aki magyar érzelmét kimutatja, az mindjárt magyarkodó, aki kitesz egy kokárdát, kicsit nagyobbat, az megint magyarkodó. 
     Teljesen feje tetejére állt az értékrend Magyarországon, a nemzeti értékeinkhez alig merünk hozzányúlni.
     Nagyon rosszak vagyunk a kommunikációban, a szimbólumaink kezelésében és a szimbólumaink értékelésében. A magyar az egyetlen nép a világon, szóval ilyen népet még nem is láttam, amely annyira eltávolodott nemzeti értékeitől, hogy most már teljesen azt lehet mondani, hogy internacionalista, globalizációs szellemben él, és különben csak az anyagi javak, a pénz érdekli és minden, ami már szellemi, lelki vagy nemzeti, az már nem mond semmit. 
    Mi késztetett arra, hogy fegyveresen is harcolj az elnyomott népek mellett és elmenj a végsőkig?
     Ugyanaz, ami Budapesten. Ez bennem volt a kisebbekért és a gyengébbekért való kiállás.
     A világban megpróbáltam megérteni a keleti gondolkodást. Úgy érzem meg is értettem. Eljutottam Kínába, azokhoz a népekhez is, amelyek velünk rokonok: az ujgurok, a jugurok, mongolok. Ott borzasztóan elnyomják őket, de eljutottam a burmai, a thai, a laoszi őserdőkbe és ott is az ilyen ún. hegyi törzseket, tibeti származású népeket nemcsak, hogy elnyomják, de irtanak ki.
     Azért mentem oda, hogy az ősvallásokat tanulmányozzam, mert nagyon érdekeltek, s aztán megismertem a karenniket. A karennik élete egy állandó harc a túlélésért. Tulajdonképpen közel kerültem hozzájuk érzelmileg és lelkileg, aztán megválasztottak nemzetközi nagykövetükké. Képviseltem, képviselem őket a nemzetközi fórumokon. 
     Amikor elkezdték a harcot, még a függetlenségükért harcoltak, végül nem a függetlenségért, most már a túlélésért folyik, hogy maradjon néhány karenni. 
     Persze szintén ez a lelkület, amely meghatározta, hogy felmentem ötvenhatban Budapestre, ugyanez határozta meg, hogy kiálljak a karennik mellett akár fegyverrel is.
     Milyen eredményeket sikerült elérni humanitárius tevékenységeddel? 
     Ez nagyon nehéz, ez a terület olyan, mint a fegyveres harc a túlélésért, az hogy olyan sok kis nép harcol az életéért és olyan sok probléma van a világban.  Minden télen elmegyek oda és valamiképpen logisztikailag segítem őket. Megszerezni az élelmet, takarót, gyógyszert. Az már siker, hogy meg tudjuk szerezni a menekülttáboroknak azt a mennyiségű élelmet, - rizsről beszélek - , amelynél nem halnak éhen.
     Mit kaptál, tanultál a keleti emberektől?
     Kaptam egy olyan belső megismerési lehetőséget, egy belső úton járást, egy belső harmóniára való képességet, amely megerősített lelkileg és valamiképpen úgy érzem, hogy harmonikussá tette életemet. Keleten az anyagi értékek mellett a lelki értékek is megjelennek. Azt hiszem ez a kettő adja meg az egyensúlyt az embernek. Ez minden bizonnyal a keleti filozófiák hatása és a keleti emberek befolyásának köszönhető.
     Merre tart a világ, és merre kellene?
     A világ nagyon rossz felé tart, legalábbis a globalizációs nyugati világ. Ez az önpusztulás, önpusztítás felé tart és mindent a számok emelkedésével határoz meg. A válság ez inkább egy értékválság, egy lelkiválság, amely a gazdasági válságot is magával hozza. Tehát el kellene gondolkodnunk azon, hogy ez az út, amin megyünk ez jó-e vagy sem. A válság mutatja, hogy ez az út nem jó. Vissza kell térni olyan értékekhez, amelyek ezt az anyagi oldalt valamiképpen egyensúlyba hozzák a lelki és szellemi oldallal.
     Erre minél gyorsabban rájövünk, annál jobb, és ha nem jövünk rá , akkor még rosszabb lesz. 
     Szükségesek a példaképek?
     Szükségesek a példaképek, nagyon kellenek. Pontosan ezt az egységet képviselik a szellemi, lelki és az anyagi értékek között. A történelemben nagyon sok ilyen emberünk van.
     Mikor kezdtél érdeklődni a gasztronómia iránt?
     Amikor még megvolt Genfben és Franciaországban a kutatóintézetem és kutatásokat folytattunk az étkezési pszichológia területén és utána a doktorátusomat az étkezési szokások kommunikációs nyelvezetéből írtam. Rájöttem,  hogy ez egy fantasztikus nyelvezet. Egy nemzeti konyhában benne van egy nemzetnek a kultúrtörténete, történelme, karaktere. Ha meg akarsz ismerni egy népet, tanulmányozd először a konyháját. Egy nemzeti konyha nemcsak az ételekről szól. 
       Melyek a legrégebbi forrásaink, melyek szólnak a magyarok ételeiről, étkezési szokásairól?
     A kínai krónikák, amelyek leírják a hunok áldozati ételeit, például, ahogyan készítették. Többek között üstökben főzték az ételeiket, ezt a régészet is bizonyítja. A főzés az mindig harmóniára épül. A főzés inkább Keletet jellemezte, a kínaiakat, japánokat, délkelet-ázsiaiakat és a lovaskultúrákat, a mongolokat és a magyarokat. Magyaroknak egy híd szerepük van, mert megvannak a keleti gyökereink, de itt élünk már több mint ezer éve Európa közepén, de megvannak a nyugati gasztronómiai területeink. Ezt kellene kihasználni, és ezt soha nem használtuk ki. Most fejeztem be egy kéziratot, címe a „Magyar konyha filozófiája”. Ez pontosan ezt próbálja meg bemutatni, hogy milyennek kellene lenni annak a magyar konyhának, amelyik modern, a XXI. században él, de tiszteli az ősi gyökereit.
     Tehát akkor ez a híd megvan még mindig Kelet és Nyugat között?
    Megvan, de nekünk kéne ezt a hidat megvalósítani. Szerintem ez a magyarság küldetése, hogy ezt a hidat Kelet és Nyugat között képviselje.
     Milyen a mai magyar konyha?
     Rossz. A mai magyar konyha az rossz, az szerintem egy teljesen silánnyá vált, rántott húsok, sült krumplik, sült húsok özöne, csak sózunk, esetleg borsozunk. Tehát rossz az ízesítése, a tálalása esztétikailag, nem használunk fűszereket. 150 évvel ezelőtt a magyar nemzeti konyha az sokkal jobb volt, mint a mai. 
     Áttérnék kicsit a Magyarországot foglalkoztató néhány kérdésre. Ötvenhárom évvel a magyar forradalom és szabadságharc után milyen ez a mai Magyarország?
     Elég elkeserítő képet mutat, nem azért, mert világválság van. Nálunk a legrosszabb, mert az emberek gondolkodásában a magyar értékek teljesen elszürkültek, elhalványodtak, gyakorlatilag nem jelennek meg. Mindenki a kis egoizmusa, anyagi érdekeivel foglalkozik, nincsenek meg azok a közösségi értékek, amelyek összekötik az embereket. Individualistákká váltak, már a szomszédok sem beszélnek gyakran egymással. 
     Azok a nemzetet, a nemzet erejét meghatározó értékek nem léteznek. 
     Mi valósult meg 1956 szelleméből?
     Tulajdonképpen kimentek, nincsenek itt az orosz csapatok. Demokrácia van, de ez amint látjuk, hogy hiába van kisebbségben a mostani kormány, hiába akarja az ország 80 %-a most már, hogy előrehozott választások legyenek. A rendszer rosszul működik. Önző, politikai érdekek vezetik az országot, amelyek csak a saját maguk és anyagi érvényesülésével törődnek, nem az emberekkel. Tehát végeredményben majd azt kell, hogy mondjam, 56-ban jobb volt a helyzet, mint most.
     Át kell-e értékelni őstörténetünket?
     Természetesen azzal kéne kezdeni, mert egy nép nem ismeri az őstörténetét, illetve rosszul ismeri, az rossz alapokra építi a jövőjét. A történelmi ismeret az valóban alapot jelent egy nép pszichológiai és filozófiai megerősödésében.
Ez a mostani őstörténet, amit tanítanak az iskolákban, az teljesen hamis, nem felel meg a tényeknek. 
     Magyarországnak milyen úton kellene haladni?
     A jó úton. Magyarországnak a saját útján, ahogy mondtam, van egy küldetésünk, amely Kelet és Nyugat között megvalósít egy hidat. Tehát nekünk sokkal többet kéne foglalkozni a keleti vonallal, közeledve feléjük. Még gazdaságilag is jó lenne, mert ezek a népek nagyon tele vannak ásványkincsekkel és minket Európában rokonoknak is tekintenek. A kazahok ne Prágába nyissanak egy gazdasági központot, hanem Magyarországon. Itt is nyitottak volna, de nem volt meg a fogadóképesség. Ez a buta finnugrizmusunk a gazdasági érdekeinket is sérti. 
     Ezeket a népeket, ezekről a népekről pedig teljesen ilyen ázsiai lenézett népről beszélünk és itt nagyon nagy hibát követünk el, mert Ázsia, az ázsiai civilizációk megelőzték az európai civilizációt.
     Őseinknek is egy magas szintű kultúrájuk volt. Ez számunkra egy olyan lehetőséget biztosítana, akár a gazdasági életünkben, a szimbolikus megjelenésünkben, a konyhánkban, a turisztikánkban, a termékeinkben, amely más nép számára ez sokkal nehezebb, de mi ezt nem használjuk ki. 
     Milyennek látod a magyarság jövőjét?
     A magyarság jövőjét nagyon sötéten látom, ha nem jön rá arra, hogy milyen rossz úton jár. Jobban kéne tisztelni az őseit, az ősi gyökereket. Egy nép, amely nem tiszteli az őseit, az előbb-utóbb elveszik a történelemben. 
          Elindulhatunk egy olyan úton, amely megmenti a nemzetet és megint büszkén benne  lehetünk az európai és a világ nemzeti családjában, mint egyéniség, ha nem, akkor beleesünk a világ globalizációs nagy üstjébe. Olyanok leszünk, mint a többiek, elvesztettük a karakterünket, a jellegzetes értékeinket és akkor mindenképp eltűnünk, kihalunk. 
     Mennyire összeegyeztethetők a régi hagyományok a modern korral?
     Minden nagy nép egyeztetni tudja az ősi hagyományokat, ősi értékeket a modern világgal.
     Rengeteg embert elveszítettél magad körül, hogyan lehet ezt lelkileg feldolgozni?
     Úgy lehet feldolgozni, hogy az ember tudja, hogy a halál után is van élet. A halál az nem egy vég számomra, hanem inkább egy kapu, amelyen egy más szinten, egy magasabb szinten él tovább az ember. 
     Sikerült-e megválaszolnod a téged foglalkoztató kérdéseket?
     Az embernek az élete erről szól, hogy ezekre a kérdésekre választ adjon. Még dolgoznom kell rajta, hogy még jobban megközelítsem. Talán egy élet nem is elég , erre több élet kell. 
     Miképp kerültél Siófokra és a Kodolányi János Főiskolára?
     Őstörténeti találkozókon vettem részt és az ősi magyar konyháról tartottam előadásokat. A Kodolányi János Főiskola alapítói szerettek volna létrehozni egy gasztronómiai tanszéket és erre meghívtak, mint tanszékvezetőt.
     Mi a különbség otthon és haza között?
     Az, hogy az otthon a hazában kell, hogy legyen, tehát a haza az otthonnak a megnagyobbodása vagy kiszélesítése. A modern ember, vagy a magyar ember alapproblémája, hogy esetleg az otthont ismeri hazának, pedig a haza háza ad otthont.
     Hogyan fogadják könyveidet, munkáidat?
    Általában akárhova megyek az országban, valamelyik könyvemet olvasták, és nagyon  kedvesen fogadnak. 
     Eddig mennyi jelent meg?     Olyan huszonöt.
     Utolsó kérdésem az lenne, mit szeretnél még tenni, elérni az életben?
      Az jóleső érzés lenne és nagyon szeretném, ha valami olyat tudnék tenni az országért, a magyarságért, amely elindítaná azt a lehetőséget a nép és az ország számára,  hogy kijöjjön ebből a borzasztó gödörből, amibe beleestünk. Azért írom ezt a szimbolikai könyvemet is, mert néha a tűzhöz egy kis szikra is elég, hátha ezek is szikrák lesznek. 
     Zárszóként mondanál valamit?
     A zárszó az, hogy az ember, ember módra akar élni, akkor hozzon létre saját magának egy harmóniát a szellemi, lelki és anyagi, fizikai értékek között és ezt a harmóniát képviselje következetesen az iskolában, családjában, a társadalomban. Akkor harmóniában van a társadalommal és saját magával is.
     Sok sikert, egészséget, boldogságot kívánok a további életedhez, és nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!